Bemutatkozás nyár

Aktuális információk

Reméljük a 2021 évi nyári szezonban már nyitva lehet szállásunk és az elmúlt évek színvonalán, szolgáltatásaink szabad használata mellett fogadhatjuk a vendégeinket.
A túrázás, biciklizés, nyílt vizű strandolás-úszás, mint szabadtéri sport a járvány alatt, és annak vége fel is bizonyítottan egészséges és szükséges. Mindenkinek megváltozott az élete a korlátozások, zárások okán. Abban igyekszünk segíteni, hogy környezetünk és szálásunk segítségével, biztonságban kipihenhesse az elmúlt év nehézségeit nálunk egy erre tökéletesen alkalmas védett kisebb településen, ahol a tömegtől nem kell tartani.

Bad Kleinkirchheim az egyik legbiztonságosabb körzet a Covid 19 fertőzési szám szempontjából. Ez igaz a környék aktív kikapcsolódást nyújtó területekre is. Szerencsére a járványnak egyik legkevésbé kitett területe voltunk és vagyunk. 

A határátlépés és Ausztriában tartózkodás feltételei (3G szabály alkalmazása)
Engedélyezték hivatalosan is a beoltott, rendszeresen tesztelt vagy a betegségen átesett és gyógyult vendégek fogadását.
A bejelentkezéshez felnőtteknek és 10 éves és idősebb gyermekeknek a következőkre van szükségük:

  • oltási bizonyítvány (az első oltástól számított 22 nap elteltével érvényes) VAGY
  • érvényes negatív teszteredmény (önellenőrzés digitális oldattal 24 óra, antigénteszt 48 óra, PCR-teszt 72 óra), melyet a határátlépést követő 24 órán belül kell igazolni. VAGY
  • a Covid-betegségen átesettek orvos általi igazolás (6 hónap)

A nyaralás alatt további vizsgálatok (2 naponta) kötelezőek, hacsak nincs oltása valakinek (az első oltástól számított 22 nap elteltével érvényes) vagy a betegségen nem esett át.

Javasoljuk, hogy saját maga végezzen önellenőrzést (digitális megoldással).
Digitális önellenőrzés elvégzése ezzel a linkkel: https://selbsttest.ktn.gv.at. A link használatához minden segítséget (lépésről lépésre) megtalál itt.
Az önellenőrzéshez mindenképpen tesztet kell vásárolnia vagy hoznia magával.

VAGY teszteljen itt a Patergassen – kerület Feldkirchen ingyenes teszt utca (Mo-Fr) vagy ingyenes teszt utca Bad Kleinkirchheim – kerület Spittal (Mo-Su) használatában.
Regisztráció https://kaernten.oesterreich-testet.at/#/registration/start. A link használatához minden segítséget (lépésről lépésre) megtalál itt.
A tesztutcákban történő teszteléshez csak regisztrálnia kell, teljesen ingyenes és 5 perc alatt kész, az eredményt online küldik.

BELÉPÉS Ausztriába
Magyarországról Ausztriába történő belépéskor felnőttek és 11 éves kortól gyermekek esetében szükség van a 3G igazolására (oltva – az első oltást követő 22. napon, tesztelve vagy gyógyultan).

COVID-19 tájékoztató

NINCS KOCKÁZAT!

A COVID-19 (SARS-COV-2) vírus esetén vendégeink, akár az érkezés napján is lemondhatják kötelezettség vállalása nélkül a szállást

Minden a COVID-19 (SARS-COV-2) vírussal összefüggő az alábbiakban ismertetett esetben teljes visszafizetési garanciát vállal a hotel.

A COVID-19 (SARS-COV-2) vírussal összefüggő minden lehetőségre kiterjedő részletes ismertetése a szállás lemondásának.
A COVID-19 (SARS-COV-2) következtében történő lemondás esetén a teljes befizetett összeg az alábbi felsorolás szerint a vendég részére visszajár.

A vendég részére történő teljes foglalási díj visszafizetésének feltételei a lemondás időpontjától függetlenül:
– Az utazást megelőző 14 napon belüli a vendég és családtagjai részéről elküldött pozitív eredményű COVID-19 teszt.
– A hotel üzemi működésének időleges akadályoztatása a hotelben történt COVID-19 (SARS-COV-2) fertőzés vagy kormányzati, hatósági döntés alapján.

Más országból érkező vendégek esetén a foglalási díj visszafizetésének további részletei:
Két ország közötti határzár elrendelést követve, ha a határzár okán a vendég eláll az utazástól, lemondási szándékát 10 napon belül írásban kell jeleznie a hotel felé. Ebben az esetben a befizetett teljes összeg a vendég részére vissza jár. Abban az esetben is, ha a lemondás az előzőekben ismertetett ok alapján az utazás napjára esik.
Amennyiben az ingyenes lemondás lehetőségével 10 napon belül a vendég nem él, akkor a foglalása tekintetében az osztrák SZÁLLODA- ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEK alapján járunk el.

Felhívjuk figyelmét, hogy kössön sztornó biztosítást az utazás időszakára.
Általános esetben a foglalás lemondást illetően az osztrák SZÁLLODA- ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEK alapján járunk el.

BAD & SKI PENSION

Bad & Ski Pension Karintia tartomány leghíresebb sí- és fürdővárosa Bad Kleinkirchheim központjában, a St. Kathrein fürdőtől 300, a Römerbad fürdőtől pedig mindössze 800 méterre található. A legközelebbi sífelvonó, amivel az egész pályarendszer elérhető, 100 méterre van a panzió bejáratától. Télen és nyáron egyaránt tartogat a környék színes és felejthetetlen élményekben gazdag programokat a gyermekes családok, a csoportosan üdülők és az idősebbek számára is.

Bad Kleinkirchheim több alkalommal nyerte el Ausztria legszebb falva címet, ami az alpesi országban nem akármilyen érdem. Mind ezek mellett a napsütötte órák száma több mint 2000, az időjárás nagyon kellemes, a nyári forrósság már nem ér fel Bad Kleinkirchheim magasságába, de azért bőven van olyan meleg, hogy élvezni lehessen a számtalan szabadtéri programot. Szeretettel várjuk az elmúlt év viszontagságait, biztonságban falusi környezetben, kipihenni vágyó vendégeinket! Biztosak vagyunk abban, hogy élményekkel tele, kipihenve, és feltöltődve emlékeznek majd vissza a nálunk eltöltött kellemes napokra.

Szolgáltatásaink

KARINTIA

Területe 9533 km², lakóinak száma 550.000, fővárosa Klagenfurt. Ausztria legdélibb, mediterrán életérzésű tartománya, amelyet magas hegyvonulatok öveznek, és csodálatos tájaival, felülmúlhatatlan hegységeivel, egyedülálló. Tengerszint feletti magassága: 1.050m. Legjelentősebb idegenforgalmi vonzereje az “osztrák Riviéra”, a tartományi főváros közelében elterülő tavak partján. A négy nagyobb tó (Wörther See, Ossiacher See, Millstätter See, Weissensee) mellett 200 kisebb és még kisebb tavacska vonzza a turistákat. A tartomány legfontosabb természeti kincse a fa.
Tökéletes kirándulási és szabadidős program lehetőségeket kínál az ide látogatónak. Ideális célpont a kirándulók, fürdőzni szeretők, túrázást, és a lélegzetelállító tájakat szerető utazóknak, akik valami igazán szépet, felejthetetlent szeretnének átélni!
A lovaglás kedvelőit több km hosszú lovaglópálya várja. A térség híres mountainbike és kerékpár pályáiról, túraútjairól és kimeríthetetlen vizisport lehetőségeiről. Nem utolsó sorban az egyik legkönnyebben és leghamarabb elérhető osztrák tartomány, Magyarországról.

BAD KLEINKIRCHHEIM

Bad Kleinkirchheim városában számtalan sport, túra lehetőség várja az idelátogatót. A városka két legnagyobb termálfürdője, a St. Kathrein fürdő és Európa egyik legszebb alpesi wellness oázisa, a 4000 négyzetméteres Thermal Römerbad. Több szálloda napközben megnyitja termál fürdőit az idelátogató turisták számára.  (bővebb információ a BadKleinkirchheim-i honlapon)

A Thermal Römerbad háromszintes létesítményében fürdőzés közben lehet figyelemmel kísérni a környező hegyeken kirándulókat. A Milka csoki reklámja itt nem csak ábránd. A domboldalakon valóban ott legelésznek a tehenek.
A Romanum részleg római hordókra emlékeztető négy szaunája, a szabadtéri termálvizes medence, Kneipp-medence, élményörvények és szaunák, a Maximum szint gőzfürdője, bio- és finn szaunája, fedett szabadtéri medencéje, valamint a Noricum részleg élménymedencéi, wellness bárja, szépségápoló és masszázsrészlege kényezteti a fürdőzőket. (bővebb információ a BadKleinkirchheim-i honlapon)

A Nockberge Nemzeti Park tökéletes kikapcsolódást biztosít mind a nyugalmas pihenést, mind az aktív szórakozást kedvelő utazóknak. A község és környéke aktív pihenésként, szervezett kirándulásokat, túrákat, téli és nyári sportolási lehetőségeket kínál a látogatóknak. 

A téli szezonban korszerű felvonók, gondozott lesiklópályák, vonzó, mélyhavas lejtők, változatos szabadidős programok hívnak kalandos síüdülésre. A síelés mellett természetesen más téli sportokra, mint pl. csúszókorongozás, szánkózás, sífutás, korcsolyázás, esti síelés, lovas szán stb. is van lehetőség. (bővebb információ a BadKleinkirchheim-i honlapon)

A nyári szezonban a települést és környékét 27 kiépített és kitáblázott kerékpáros útvonalon járhatják be a biciklisták, természetesen ehhez helyben bérelhetnek megfelelő eszközöket. A kerékpárutakon könnyedén megközelíthetők a környékbeli tavak (Brennsee, Afritzersee, Millstattersee, Turracher See), ahol vitorlázni, vízibiciklizni is lehet. A panzióhoz közeli teniszcsarnok squashcsarnok, lovaglópályák, golf és minigolf pályák várják a turistákat. Karintia Kártyával bizonyos szolgáltatások ingyen, sok más lehetőség pedig nagy kedvezménnyel vehető igénybe. Bővebb információkat találnak a www.kaerntencard.at honlapon és a panzióban dolgozóktól.

Bad Kleinkirchheim-től 10 percre található a Millstätter tó, mely méretét tekintve nagyobb a hazai Velencei tavunknál. Mediterrán mikroklímájának köszönhetően a tó vízhőmérséklete nyáron 25-26 fok.